Tábornokház - Hősök Tornya - Kőszeg
9.6
294 értékelés alapján

Programkedvezmények

Ha bejelentkezve foglalsz nálunk szállást, kedvezménykupont adunk ajándékba Tábornokház - Hősök Tornya programra!

10% Programkedvezmény
A teljes árú belépőjegy árából
pedig még jár mellé Kőszeg és környékére!
Szállások a közelben

Bemutatkozás

Kőszeg a kevés magyarországi városok egyike, ahol még áll a középkori városfal, és városszerkezete is alig változott az évszázadok során. A város egyik jelképe, az 1932-ben emelt Hősök tornya, mely az 1532-es török ostromban és az I. világháborúban elesetteknek állít emléket. A Tábornokház mellette áll, mely az 1681-ben létrehozott kőszegi lovas helyőrség parancsnokának volt a szálláshelye. A ház elnevezése éppen innen ered.


Céhek - kismesterségek

Az épületegyüttes első emeletén az egykor Kőszegen élő és művelő mesterek teljes felszerelésével, így összetartozó műtárgyakkal enteriőrszerűen berendezett műhelyek láthatóak (többek között nyerges és szíjgyártó, cukrász/mézesbábos, órás, könyvkötő, kéményseprő, kovács/lakatos, borbély). A tárlatot mesterlevelek és a Mária Terézia által alapított kőszegi rajztanoda diákjainak alkotásai is gazdagítják.


Kőszegi céhek - céhemlékek

A második emeleten a kőszegi kézműves ipar történetét ismertető állandó kiállítás látható. Gazdag céh- és ipartörténeti gyűjteménye céhládákat, céhszabályzatokat, céh remekeket, s a céhes élet egyéb tárgyait vonultatja fel. Látogatóinkat a torony legfelső szintjén Kőszeg híres sportolóit bemutató tárlat várja. Innen juthatnak ki a körfolyosóra, melyről gyönyörű kilátás nyílik a 27 m magas toronyból a városra.

Tábornokház - Hősök Tornya értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 294 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
294 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Történelmi hangulatú épület."
- család nagyobb gyerekkel (6 hónapja)
10
"Tetszett a mesterségek bemutatása."
Család nagyobb gyerekkel (6 hónapja)
10
"A felső szintre való feljutásnál a lépcső űrszelvénye kicsi - egy átlag magasságú embernek is le kell húzni a fejét; a jelzés lehetne markánsabb/figyelem felhívóbb"
"Szisztematikusan összeállított kiállítás a mesterségekről - több feledésbe merülőről is."
Középkorú pár (7 hónapja)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
10:00-16:00
szerda
10:00-16:00
csütörtök
10:00-16:00
péntek
10:00-16:00
szombat
10:00-16:00
vasárnap
10:00-16:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények és Árak

Programkupon bejelentkezve foglalóknak

Egész évben
-10%
A teljes árú belépőjegy árából

Árak

Egész évben
Teljes árú belépőjegy
1 200 Ft
Kedvezményes belépőjegy
600 Ft
Csoportos teljes árú belépőjegy (20 fő felett)
1 000 Ft/fő
Csoportos kedvezményes belépőjegy (20 fő felett)
550 Ft/fő
Családi belépőjegy
2 500 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Biciklitároló

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Múzeumpedagógiai foglalkozások

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 500 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 440 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.5 km
  • Távolság buszmegállótól: 500 m