Árpád-házi Szent Margit Múzeumi Kiállítóhely és Községi Könyvtár - Segesd
Bemutatkozás
A műemléki védettség alatt álló, XIX. századi uradalmi malomépületben kapott helyet a település történetét bemutató múzeum, melyet gróf Széchenyi Bertalan földbirtokos építetett. Nagy Gergely tervei alapján újították fel, s 2001. augusztus 20-án a millennium évében, a megyei ünnepségsorozat záró rendezvényeként adtak át.
A háromszintes épületben csaknem kilencezer kötetes könyvtár van, az emeleten pedig a "Segesd, középkori királynéi mezőváros" című kiállítás látható, ahol az ásatási leleltek bemutatása mellett egy kovács- és egy fazekasműhely rekonstrukcióját is láthatjuk. Ezek mellett számos vándor kiállításnak is helyet ad az épület.

Árak
Egész évben
Belépés
Ingyenes