Bauxitlencse - Nyirád
10
3 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Nyirádtól 7 kilométerre található Darvastói bauxitlencse, egy felszíni, kibányászott bauxit lelőhelybe nyújt betekintést. A vörös százféle árnyalata és a földfelszín nem megszokott formavilágába belépve minden turistának, látogatónak egy idegen és egyben izgalmas érzés. A bauxitterületen a domináns szín a téglavörös, de a lábunk alatt talaj helyenként a kénsárgától a püspökliláig minden árnyalatban pompázik. 

A 60-100 millió éves karsztok egy valamikori időszak emlékeit őrzik. A lencse formájú, 10-30 méter magas karsztos mélyedést 1971-ben védetté nyilvánították ki, ezután a Bakonyi Bauxitbánya az idelátogatók számára egy látogatható bemutatóparkot létesített. Napjainkban már ennek csak a maradványait láthatják, ahogyan az élő természet elkezdte visszafoglalni területét. 

A nevében szereplő Darvas-tó arra utal, hogy régebben itt egy zsámbékos, mocsaras tó volt, ami a darvak költőhelyeként szolgált egészen a 60-as évekig. Ekkor ugyan a bauxitbányászat okozta karsztvízszint süllyedésének következtében kiszáradt. Manapság már csak a tó helyét és a környék nevét emlegetik e névvel. 

Bauxitlencse értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 3 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
3 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Tavasszal, Nyáron érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Csodás színorgia! Hatamas élmény!"
Nád Béla - baráti társaság (2 éve)
Szigetszentmiklós
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Bednárik Dániel - család kisgyerekkel (2 éve)
Budapest
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (2 éve)
Magyarország

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • Akadálymentesített

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság buszmegállótól: 1.1 km