Best of Miskolc! - Miskolc
Bemutatkozás
A Best of Miskolc! túra egy olyan tartalmas és informatív napot kínál, melynek során az érdeklődők történelmi, természeti és gasztronómiai élmények sorával gazdagodhatnak. A program bárki számára könnyedén teljesíthető, ugyanis egyes helyszínek között 7 személyes egyterűvel, vagy 9 személyes minibusszal szállítják a résztvevőket. A túra kb. 9 órát vesz igénybe.
A részvételi díj tartalmazza az egész napos privát idegenvezetést, transzfereket a különböző helyszínek között, valamint a "Bükk ízei" 3 fogásos gourmet ebédet. A belépőjegyek a részvételi díjon felül fizetendők.
Program
A 13. századi Avasi templomtól induló túra résztvevői délelőtt Miskolc történelmi belvárosával ismerkednek meg, majd a Szent István tértől kezdődően felfedezik a "Főutcát", ahol a régi épületekről és település történelméről érdekes információkat lehet megtudni. Olyan legendás emberekről is szó esik mint a Latabárok, vagy Déryné Széppataki Róza.
A belváros után a festői szépségű Lillafüred a következő állomás, mely a Garadna és a Szinva patak völgyének találkozásánál helyezkedik el. A Hámori-tó, a Palotaszálló és függőkertje, a vízesés és a vízesés romantikus, idilli hangulatot áraszt. A völgyben lehet kisvonatozni, csónakázni, és két érdekes barlang is várja a látogatókat.
A sok séta után következik a pihenés a helyiek egyik kedvenc gourmet éttermében, ahol a Bükk ízeiből nyerhetnek energiát a túrázók a délutáni programokhoz.
Ebéd után jön a történelmi időutazás a Diósgyőri várba, mely Nagy Lajos király uralkodása idején, a 14. században vált igazán jelentőssé. A Lovagkirály itáliai és dél-francia mintára négysaroktornyos, gótikus várkastélyt alakított ki, mely méltó otthont adott a királynak és népes udvarának. A bevehetetlennek látszó erődítmény Közép-Európa legnagyobb lovagtermével rendelkezett. A programot egy rövid séta zárja a vár közelében kialakított Tündérkertben.
Az árakról séta előtt előzetesen érdeklődjön az idegenvezetőnél!

Kedvezmények
Programkupon bejelentkezve foglalóknak
Egész évben
-10%
A túrajegyek árából (A kedvezmény érvényesítéséhez előzetes egyeztetés szükséges) Részletek és felhasználás
Felhasználási feltételek
- A kedvezmény kizárólag az appban letöltött programkupon felhasználásval vagy a kivágott kupon leadásával, foglalásonként egyszeri alkalommal vehető igénybe.
- Maximum a foglalásban megjelölt személyek számával megegyező fő számára felhasználható.
- Át nem ruházható.
- Más kedvezményekkel nem összevonható.
- A foglalás lemondása esetén a kupon érvényességét veszti.