Cafe Frei Miskolc - Miskolc
10
4 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Cafe Frei senki számára sem lehet ismeretlen, hiszen több mint 60 hazai városban és 6 országban várják a kávék szerelmeseit, köztük Miskolcon is. A vendégek egy izgalmas ízutazásnak lehetnek részesei, ahol szinte az egész világot “megkóstolhatják”. 

Története

Két barát alapította meg a Cafe Frei-t: Frei Tamás regényíró, egykori tévés világutazó, aki már 150 országban járt és él-hal a kávéért, illetve Langár Tamás közgazdász, élelmiszeripari vállalkozó, aki a kávézólánc működtetését segíti az üzleti oldalról.

A legelső kávéház 2007 áprilisában nyitotta meg kapuit Magyarországon. Azóta már folyamatosan bővült a franchise hálózat és 2013-ban nemzetközi sikert is aratott a kávéházlánc, amikor megnyílt az első közép-európai kávézó. Ma már Franciaországban, Dubaiban vagy akár Szaúd-Arábiában is találkozhatunk a Cafe Freiben. 

Kínálat

A kávézó kínálata nagyon színes, izgalmas ízek várják a vendégeket a világ 5 kontinenséről, csaknem 70 féle kávét ízlelhetünk meg. A választékban megtalálható olasz, amerikai, latin, francia vagy akár japán kávékülönlegességek is, amelyek mindig frissen pörkölt, kézzel többször átválogatott, arabica ültetvény-kávé különlegességekből készülnek. A kávék mellett finomabbnál-finomabb sütik, forró csokik, teák, limonádék és házi készítésű termékek is színesítik a palettát. 

Megközelítés

A Cafe Frei Miskolc Sétáló utcáján található a villamosvonal szomszédságában. A legközelebbi villamosmegálló a Villanyrendőrnél van, ahonnan 2 perc sétával elérhető a kávézó.

Cafe Frei Miskolc értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 4 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
4 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"A szokásos Café Frei minőség. Rendkívül gyors kiszolgálás."
Fiatal pár (1 éve)
Budapest
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (1 éve)
Debrecen
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Baráti társaság (1 éve)
Budapest

Nyitvatartás

hétfő
08:00-20:00
kedd
08:00-20:00
szerda
08:00-20:00
csütörtök
08:00-20:00
péntek
08:00-21:00
szombat
08:00-21:00
vasárnap
09:00-20:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Wifi
  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Terasz/kerthelyiség
  • Mosdó
  • Biciklitároló

Hely jellege

  • Családias
  • Barátságos
  • Hangulatos

Speciális étrendek

  • Vegán
  • Laktózmentes

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 440 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.9 km
  • Távolság buszmegállótól: 200 m