Csicsergő Madárles Kilátó - Balatonberény

Bemutatkozás

Már a vendégek számára is elérhető az újonnan épített madárles kilátó a balatonberényi Csicsergő-félszigeten. A Balatonberényi község célja, hogy közelebb hozza a természetet és annak élővilágát az emberekhez, mindemellett a páratlan kilátásban is gyönyörködhetünk a Balaton víztükrében. 2022 decemberében került átadásra a kilátó, így már te is meglátogathatod és élvezheted a lélegzetelállító kilátást. A kilátó egész évben ingyenesen látogatható.

Ahogyan a hely neve - Csicsergő-félsziget - is utal rá, számos vízparti és vízközeli madárral találkozhatunk a közelben, ebből adódóan is nevezik az építményt “madárlesnek”. Az épület 9 méter magas, 2 szinten lehet gyönyörködni a környezetben, hiszen 2,5 és 5 méter magasan találhatóak a nézelődésre kialakított szintek. Az építmény Karlavics Alexandra építészmérnök tervei alapján készült, melynek a kivitelezésével Ekler Károly mérnököt bízták meg. 

A szakemberek remek tervei és munkája eredményeként született meg a kilátó, mellyel ténylegesen közelebbről élhetjük át a balatoni csodákat, mind a kilátás - mind az élővilág megcsodálása közben. 
 

Megközelítés 

A kilátó Balatonberény természeti szépségeit erősbíti, melyet a Csicsergő-félszigeten találunk. A Csicsergő-félsziget a balatonberényi Szabadstrand mellett található, így akár egy fürdőzéssel is összeköthetjük a kilátó meglátogatását. 

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Árak

Egész évben
Belépés
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • ATM a közelben: 1.6 km
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 1.1 km
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Parkoló helyek száma: 40 db

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.5 km
  • Távolság buszmegállótól: 700 m