Bemutatkozás
A Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 2023. október 21-én rendez jótékonysági élményfutást Fuss, Fotózz, Mosolyogj címmel a Hortobágyon. Idén már harmadik alkalommal lendülnek a futók, hogy mosolyukkal és a befizetett nevezési díjjal támogassák a leukémiás betegségben szenvedő gyerekeket.
A kezdeményezés
Az egész ötlet egy közösségi élmény kocogásból nőtte ki magát, mára már országosan több ponton megrendezésre kerülő sportesemény lett belőle. A versenyzők több távon is indulhatnak. Egy a lényeg, hogy mosolyukkal és kitartásukkal lelket öntsenek és bátorítsák az elesetteket. A futókról fotók készülnek, akiket a célban majd a beteg gyerekek várnak. A non plus ultra pedig az, hogy cserébe az ország legszebb tájegységein kocoghatnak a nemes cél érdekében.
A korábbi évek eseményeihez hasonlóan a hangulat idén is önfeledt lesz. Sokak szerint a futás kevésbé fárasztó, ha gyönyörű környezetben tesszük, ebből kiindulva pedig ezen a rendezvényen senki nem fog kimerülni, hiszen a Hortobágyi Nemzeti park lenyűgöző természeti világa és a ritka állatfajok teljesen hatásuk alá vonják a sportolókat.
A részvétel regisztrációhoz kötött, melynek során az 5000 Ft-os díj befizetésére is sor kerül. Ezzel az összeggel támogathatjuk a jelenleg kezelés alatt álló leukémiás gyermekeket.
Nevezés
Lehet egyénileg és csapatban is indulni, futhat veled a kutyusod, vagy épp babakocsival is kocoghatsz. A legkisebbek is megméretthetik magukat a 2 km-es szakaszon. A kerekesszékesek is a terep függvényében végig gurulhatnak a 2 és 5 km-es távon egyaránt. A 10 km-es szakaszt kerékpárral is lehet teljesíteni.
Nevezni online lehet Fuss, Fotózz, Mosolyogj! Jótékonysági élményfutás Hortobágyon oldalon.
Támogatói - nevezési díj 5000 Ft. (Ez tartalmazza a frissítést és a befutó érmet, az összeg hátramaradó része pedig a beteg gyerekek megsegítésére lesz fordítva.)
Nevezési határidő: október 18.
A Hortobágyi futás kedvezményezettje Dorina, akinek a történetéről a rendezvény honlapján lehet olvasni.
Távok
– Gyermek: 2 km
– Felnőtt: 5 km
– Felnőtt: 10 km
Rajt
2023. október 21., 10:00, Hortobágyi Állatpark
A szervezők díjazzák:
– a leggyorsabb futókat
– a legmosolygósabb futókat
Kísérő programok
A csapatok számára mini csapatépítő feladatokkal készülnek és a kicsik sem fognak unatkozni hiszen őket is játékokkal várják.
Hogyan lehet még támogatni?
Aranyos logózott hátizsák, vagy kutyasál vásárlással is támogathatod az Alapítványt. Továbbá szuper kezdeményezés a virtuális futás is, ha esetleg nem jutnál el a helyszínre.
Részletek a Fuss, Fotózz, Mosolyogj! hivatalos weboldalán!
Megközelítés
A Fuss, Fotózz, Mosolyogj a Hortobágy Pusztai Állatparkban kerül megrendezésre, ami a Borsosi-tó és Malomházi-halastavak közelében található. A 33-as főtról a helyszín megközelítése nagyon egyszerű, a bejáratnál pedig ingyenes parkoló is biztosított. Tömegközlekedéssel csak azoknak érdemes érkezniük, akik a futás előtt bemelegítésként szeretnék legyalogolni a 1,5 kilométeres távot a legközelebbi buszmegállótól az Állatparkig.