Miskolc Város Napja 2024 - Miskolc

Bemutatkozás

Miskolc Város Napja hagyományosan május 11-én kerül megrendezésre, megemlékezve arról, hogy a 20. század elején Ferenc József ezen a napon adott a településnek címeres kiváltságlevelet. 
A Miskolci Nemzeti Színházban megrendezett ünnepi közgyűlésen ekkor adják át a városi díjakat azoknak, akik sokat tettek a városért.

2024-ben egy egész hétvégét szentelnek az ünneplésnek és a színes kulturális programoknak köszönhetően a nem miskolci lakosok is megismerhetik a várost.
Az események fő színtere a Szent István tér és környéke lesz. Május 11-én este fellép az Absoluth, a helyi Sky Fanatic együttes és a sztárvendég pedig a Hooligans lesz.

 

2024-es programkínálat

 – Május 10., Péntek

Szent István tér    

10:00 – A Miskolci Csodamalom Bábszínház Csalavári Csalavér című előadása
14:00 – Iskolai énekkarok versenye
19:00 – Miskolci Illés Emlékzenekar
20:30 – Tükörember tánc- és artista show
21:00 – SunCity Brass-koncert + Tükörember show

Kísérő program:
10:00 - 16:00 – Bemutatkoznak a helyi szolgáltatók


Erzsébet tér

13:00-20:00 – "Légy részese" civil nap
Pódiumbeszélgetések, színpadi produkciók, kiállítók
19:00 – Pál Dénes-koncert

 

 – Május 11., Szombat

Szent István tér

Színpadi műsorok

10:00 – Flashmob a Miskolci Mazsorett Együttes és a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes vezetésével
10:30 –  Nyugdíjas csoportok bemutatkozása
14:00 –  Magyar Népmese Színház: A papucsszaggató királykisasszonyok
16:30 – Absuloth koncert
18:00 – Sky Fanatic koncert
20:00 – Hooligans koncert


Kísérő programok:

10:00-16:00
 – QR kódos városnézés a Tourinform Miskolc iroda közreműködésével
 – Játékos tudomány - Furfangos csudavilág
 

II. Rákóczi Ferenc Könyvtár központi épülete és az előtte lévő tér

10:00 -15:00 – VIII. Könyvtári Majális – Szabadtéri könyv(társas)fesztivál  


Garantált városnéző séta: Az Avas régi és új arca 

10:00 – Indulás helye: Tourinform Miskolc iroda (Miskolc, Széchenyi u. 16.)


Miskolci Nemzeti Színház

10:00 – Ünnepi Közgyűlés

Nagyszínház

14:00 – A Jenbach Béla-Szobor Avatása - Színházi Szoborsétány
17:00 – Ünnepi Gálaműsor

Játékszín

19:00 – Vasgyári Eklogák
 

Csengey-kert

CINEMIS - CineFest 20

Kertmozi Fesztivál – Szabadtéri vetítések a fesztivál magyar sikereiből
18:00 – Gasztronómiai kínálat

Közönségtalálkozóval egybekötött ingyenes vetítések:
20:00 – Nyugati nyaralás
22:00 – Hat hét

 

Művészetek Háza – Béke Art Moziterem

14:30 – A Zrínyi mindig visszavár (rendező: Kerényi László, 100 perc)
A filmvetítés ingyenes.

 – Május 11-12.,Szombat - Vasárnap,
12:00 -14:00 – Gépházlátogatás - Tekints be a mozigépházba! 
Félórás turnusokban várják az érdeklődőket a Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeinek gépházába, ahol a látogatók bepillanthatnak a mozi technikai berendezéseinek működésébe.


Tudomány és Technika Háza

19:00 – Vendégségben Miskolcon: Kepes András-est
Beszélgetőtárs: Fedor Vilmos
 

Miskolc Városi Szabadidőközpont, Generali Aréna

 – Május 10-12., Péntek - Szombat – FLORENS 2024. Otthon – kert – virág – kiállítás és vásár

 

34. Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál

 – Május 10-12., Péntek - Szombat

Nyitókoncert: Avasi műemlék református templom, egyéb templomi helyszínek, Zenepalota
Zárókoncert:  Mindszenti templom


Miskolc Város Napjának programjai ingyenesen látogathatók.


A szervezők a programváltozás jogát fenntartják!


Megközelítés

A Szent István tér a belváros szívében található a sétáló utcán, ahol a villamosok is közlekednek. Az autóval érkezők számára a tér mögötti parkoló és az Erzsébet tér mögötti murvás parkoló van a legközelebb. Aki a helyi közlekedést választja, annak a villamos a megfelelő választás, hiszen a Városház téri megállótól csupán egy perc séta a tér.

Időpont

máj. 10. - máj. 12.
10:00-21:30
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Részvétel
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: ‹ 50 m
  • Beszélt nyelvek: magyar

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség
  • Mosdó
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.7 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m