Miskolci Közönségkorcsolya - Miskolc
Bemutatkozás
Ha a kedvenc programod a jegen siklás és még a jó zenét is szereted, akkor Miskolcon a helyed a Közönségkorcsolyán a Jégcsarnokban! A Miskolc Városi Szabadidőközpont részeként működik a Jégcsarnok, ahol téli időszakban péntektől szombatig bárki igénybe veheti a jégpályát.
November 17-től megnyitották a kettes pályát a nagyközönség számára, ahol egyedi nyitva tartással várják a korcsolyázás szerelmeseit. Előre meghirdetett időpontokban Jégdisco-val is készülnek, ahol szuper fényekkel és tematikus zenével várják a vendégeket.
Egy-egy ilyen hétvégi nap alkalmával kétszer tartanak pályakarbantartást, amikor szükséges elhagyni a jeget. Ez kb. félóra, óra időtartamú.
A korcsolyázás egy irányban zajlik, óránként irányváltás van.
A megvásárolt jeggyel egy alkalom vehető igénybe. A korcsolyázók kényelmét ingyenes ruhatár szolgálja, illetve van lehetőség korcsolya bérlésre is. Ha pedig az előző szezonban kicsit élét veszette a korcsolyánk, akkor sem kell aggódni, hiszen helyben igénybe vehető a korcsolya élezés szolgáltatás.
Ha eldöntöttük, hogy szeretnénk részt venni a közönségkorcsolyán, úgy érdemes mihamarabb megvásárolni előre a jegyet, hiszen a maximális létszám, amit elbír a hely az 400 fő.
A Miskolci Jégcsarnok a Népkertben található a Generali Aréna mögött. Aki autóval érkezik, az az épület melletti fizetős parkolóban tud megállni. Aki pedig tömegközlekedést használ, az a Népkert buszmegállóban kell leszálljon, ami öt perc sétára van a Jégcsarnok bejáratától.
Közönségkorcsolya alkalmak
November 17-től megnyitották a kettes pályát a nagyközönség számára, ahol egyedi nyitva tartással várják a korcsolyázás szerelmeseit. Előre meghirdetett időpontokban Jégdisco-val is készülnek, ahol szuper fényekkel és tematikus zenével várják a vendégeket.Egy-egy ilyen hétvégi nap alkalmával kétszer tartanak pályakarbantartást, amikor szükséges elhagyni a jeget. Ez kb. félóra, óra időtartamú.
A korcsolyázás egy irányban zajlik, óránként irányváltás van.
Tudnivalók
A megvásárolt jeggyel egy alkalom vehető igénybe. A korcsolyázók kényelmét ingyenes ruhatár szolgálja, illetve van lehetőség korcsolya bérlésre is. Ha pedig az előző szezonban kicsit élét veszette a korcsolyánk, akkor sem kell aggódni, hiszen helyben igénybe vehető a korcsolya élezés szolgáltatás.Ha eldöntöttük, hogy szeretnénk részt venni a közönségkorcsolyán, úgy érdemes mihamarabb megvásárolni előre a jegyet, hiszen a maximális létszám, amit elbír a hely az 400 fő.
Jegyvásárlás
A jegyeket több módon is meg lehet vásárolni. A Szabadidőközpont jegyirodája hétfőtől-csütörtökig 8:00-16:00 óra, pénteken 8:00-13:00 óra között tart nyitva, a kettes pálya jegypénztára a kezdés előtt 15 perccel és befejezés előtt 30 perccel, illetve online is van mód a vásárlásra a Miskolci Városi Szabadidőközpont honlapján.
Megközelítés
A Miskolci Jégcsarnok a Népkertben található a Generali Aréna mögött. Aki autóval érkezik, az az épület melletti fizetős parkolóban tud megállni. Aki pedig tömegközlekedést használ, az a Népkert buszmegállóban kell leszálljon, ami öt perc sétára van a Jégcsarnok bejáratától.Árak
Egész évben
Teljes árú belépő
2 500 Ft
Diák, nyugdíjas belépő
2 000 Ft
Családi belépő: (2 gyermek + 2 felnőtt)
7 500 Ft/család
Ruhatár
Ingyenes
Korcsolyaélezés (közönségkorcsolya ideje alatt)
1 500 Ft/pár
Korcsolyabérlés (közönségkorcsolya ideje alatt)
2 500 Ft/3óra
1 000 Ft/óra
1 000 Ft/óra