Nyári Pince - Hegymagas
10
1 értékelés alapján

Bemutatkozás

Toszkán hangulatot idéző környezetben található a Nyári Pincészet Hegymagason, a lenyűgöző látványú Szent-György hegyen. A mediterrán életérzést megtestesítő helyszínen működő ízig-vérig családi vállalkozásba történő látogatás egészen biztosan magával ragad minden borkultúrát kedvelő látogatót.

Története

1978-ban kezdődött minden, hiszen ekkor került megvásárlásra az a kis szőlőterület, mely ma is a pince központja és amelyen már a Nyári család második és harmadik generációja gazdálkodik. Jelenlegi formáját 2009-ben nyerte el a pincészet, azonban a felújítások során igyekezett mindent korhű állapotában megőrizni a család. Az épületben kialakításra került egy majdnem száz fő befogadására alkalmas kóstolóterem, ahol ereklyének számító munkaeszközök tekinthetők meg, de jó időben vétek lenne kihagyni az árnyékos teraszt, ahonnan a finom nedűket kóstolva merülhetünk el a mesés illatokban, a lilaakác lugas hangulatában és a Badacsony látványában.

A kínálatban fellelhetőek a tartályos és hordós érlelésű borok egyaránt, fajtát tekintve pedig a kezdeti Olaszrizling, Chardonnay és Szürkebarát az idő múlásával kiegészült a Cserszegi Fűszeressel, Rajnai Rizlinggel, illetve a Hárslevelűvel és a Kéknyelűvel is.

Megközelítés

A 71-es út Tapolcai elágazásánál a Szent-György hegy felé véve az irányt, a hegyre felérve a Lengyel-kápolna melletti úton haladva találjuk meg a pincét, ahol a személygépkocsival érkezők is találnak parkolási lehetőséget.

Nyári Pince értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 1 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
1 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Tavasszal, Nyáron érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
kalmár csaba - fiatal pár (2 éve)
Komárno

Nyitvatartás

hétfő
14:00-18:00
kedd
14:00-18:00
szerda
14:00-18:00
csütörtök
14:00-18:00
péntek
14:00-18:00
szombat
14:00-18:00
vasárnap
14:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Wifi
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • ATM a közelben: 6.1 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Terasz/kerthelyiség
  • Mosdó

Hely jellege

  • Barátságos
  • Családias
  • Hangulatos

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.6 km
  • Távolság buszmegállótól: 1.8 km