Őrségi Népi Műemlékegyüttes - Szalafő
9.5
566 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Őrségi Népi Műemlékegyüttes, más néven Pityerszeri Skanzen, páratlan látványt nyújt az ide érkező vendégeknek. Őriszentpétertől körülbelül 8 kilométerre elhelyezkedő Skanzen teljes egészében számít egész Magyarországon. A múzeumfalu eredeti formájában mutatja be a népi építészet emlékeit, mint például a kerekített ház, az emeletes kástu, vagy a kontyos ház. Ezek mind a szeres településformára jellemzők.


Szeres településforma

A Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága 1970-ben ezen a területen három portát vásárolt meg, hogy az őrségi szeres településformát megóvja. Ezzel az volt a célja, hogy az eredeti formájában megtalálható épületekben egy berendezett szabadtéri néprajzi múzeum jöjjön létre. A szerek valójában olyan telephelyek voltak, melyeket egykori őrt állók alakítottak ki a dombok tetején, erdei irtásokon. Ezek több kilométerre helyezkednek el egymástól, és az Őrségi rész nagyjából 2-4 szerből áll. Szalafő 7, Őriszentpéter pedig 8 szeren alakult ki.

Pityerszer nevét feltehetőleg a pityer nevű madárról kapta, ugyanis abban az időben itt nagyobb tömegben volt otthonos. A falumúzeumban található házak eredeti formájukban lettek renoválva, melyeknek nevezetességei az úgynevezett kerített házak, melyek hazánkban egyedül csak itt találhatók.


Látnivalók

A Pityerszeri Skanzen portái több látnivalót is magukba foglalnak. Az első számú portán a 19. században épített szobás-konyhás, kamrás, boronafalú, zsúpfedeles lakóház tekinthető meg, melyekhez általában ól, kamra és pajta tartozott. A porta leglátványosabb épülete az emeletes kástu, mely egy jellegzetes őrségi épület. Emellett egy vízgyűjtő tóka került kialakításra.

A második számú porta legérdekesebb látványossága a három oldalról kerített ház, mely a 19. század elején épült. Az épület U alakú és egy udvart zár körül, melyek egykor trágyadombok voltak. Az ezekben a házakban elhelyezett tárgyak, berendezések mind-mind a 20. századi időszakot ismerteti. A tizenkettes számú lakóházat 1899-ben helyezték át mostani helyére Gyöngyösszerből. Napjainkban már csak lakórésze tekinthető meg, berendezései a 20. század első évtizedeinek állapotát szimbolizálja.


Megközelítés

A Pityerszeri Skanzen Őriszentpétertől kicsivel kevesebb, mint 8 kilométerre helyezkedik el. Az autóval érkezőknek nem jelent nehézséget megközelítése, ingyenes parkolási lehetőség biztosított a Skanzennel szemben. Akik tömegközlekedéssel érkeznek, nekik a legközelebbi buszmegálló körülbelül 15 perc sétára helyezkedik el.

Őrségi Népi Műemlékegyüttes értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 566 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
566 értékelés alapján
  • 99% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon tetszik az őrségi építészet. Jó hangulatú a kert. Jó volt leülni a zuzmós körtefa alá egy sörre. És ha egy kicsit továbbmegyünk, bölényeket is lehet látni."
Egyéni utazó (3 hete)
10
"Gyönyörű,rendezett"
Család nagyobb gyerekkel (3 hete)
Magyarország
8
"Tiszta, rendezett"
Baráti társaság (1 hónapja)

Nyitvatartás

hétfő
10:00-17:00
kedd
10:00-17:00
szerda
10:00-17:00
csütörtök
10:00-17:00
péntek
10:00-17:00
szombat
10:00-18:00
vasárnap
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Diák családi belépőjegy
700 Ft
Felnőtt belépőjegy
1 200 Ft
Diák, nyugdíjas csoportos belépőjegy (15 fő felett)
750 Ft
Regisztrációs jegy
100 Ft
Felnőtt csoportos belépőjegy (15 fő felett)
1 100 Ft
Diák, nyugdíjas belépőjegy
800 Ft
Felnőtt családi belépőjegy
1 000 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • ATM a közelben: 7.9 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 9 km
  • Távolság buszmegállótól: 900 m