Paksi Szentlélek-templom - Paks
9.9
11 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Pakson található Szentlélek templom, vagy ahogyan a legtöbben ismerik a Makovecz templom. A paksi római katolikus egyház adott megbízást még 1987-ben a templom megtervezésére, majd következő évben, 1988-ban került sor az alapkő letételre. 1990 pünkösdjén szentelték fel a templomot, még pedig nem más mint a pécsi megyés püspök. Ekkor szólalt meg először a templom harangja.A 361 négyzetméter alapterületű templom 1991 karácsonyára készült el, melynek befogadóképessége 300 fő.

Makovecz templom a következő elv alapján épült, más közösségi épületeihez hasonlóan: „Nem mindegy, hogy akiknek épül a templom, részt vesznek-e ebben a dologban, milyen események zajlanak le, amíg épül az épület, beleépül-e annak a közösségnek az energiája, figyelme, akarata, reménye, hite abba az épületbe vagy sem. Egy épület nem akkor kezd funkcionálni, amikor kész van, és az emberek belemennek, hanem amikor az épület megépítésének a gondolata fölvetődik.”

Előzetes bejelentkezés szükséges a templom megtekintéséhez!

Paksi Szentlélek-templom értékelése 9.9 a lehetséges 10-ből, 11 hiteles vendégértékelés alapján.

9.9
Kiváló
11 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Kimagasló építészeti alkotás."
Középkorú pár (6 hónapja)
10
"Nagyon különleges egyedi templom. Szinte tapintható az égiek jelenléte ebben a térben."
Család nagyobb gyerekkel (10 hónapja)
Göd
10
"Csak az volt."
Középkorú pár (2 éve)
Budapest

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített: részben
  • ATM a közelben: 600 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Biciklitároló

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1 km
  • Távolság buszmegállótól: 500 m