ST. Martin koncert a Baradla-barlangban - Aggtelek
Bemutatkozás
St. Martin 29. alkalommal örvendezteti meg rajongóit szaxofon játékával a világörökségi helyszínen, az Aggteleki Baradla-barlangban. Aki még nem hallott volna róla, ő az ország egyik legismertebb szaxofonon játszó zenésze, akinek a koncertje mindig felér egy ünneppel. Páratlan előadásmóddal és jó zenei ízléssel, mindig új élményt nyújt a hallgatóságnak.
Egy igazi örömzenélésnek lehetnek fültanúi a vendégek, hiszen ez alkalommal nem csak őt láthatjuk a színpadon, hanem a sztárvendég Micheller Myrtill Artisjus díjas énekesnőt is akiket szimfonikus zenekar kísér.
A hódmezővásárhelyi születésű St. Martin (Szentmártoni Imre) már egészen fiatal korában megszerette a fúvós hangszereket. Elsőként trombitán tanult, majd megérkezett az életébe az örök szerelem a szaxofon, mely búgó hangjával teljesen elvarázsolta. A másik kedvelt hangszere a pánsíp, amin szintén profi zenészként játszik.
Talán kevesen tudják, de művészet iránti szeretet több területen is kiteljesedik hiszen verseket ír, fotózik és fest is kisebb-nagyobb sikerrel.
24 önálló lemezt adott ki az eddigi pályája során.
Legnagyobb kitüntetését 2014-ben kapta meg, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.
A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!
Fontos információ, hogy a Baradla-barlangban egész évben + 10 fok van, így érdemes rétegesen öltözni.
Egy igazi örömzenélésnek lehetnek fültanúi a vendégek, hiszen ez alkalommal nem csak őt láthatjuk a színpadon, hanem a sztárvendég Micheller Myrtill Artisjus díjas énekesnőt is akiket szimfonikus zenekar kísér.
St. Martin
A hódmezővásárhelyi születésű St. Martin (Szentmártoni Imre) már egészen fiatal korában megszerette a fúvós hangszereket. Elsőként trombitán tanult, majd megérkezett az életébe az örök szerelem a szaxofon, mely búgó hangjával teljesen elvarázsolta. A másik kedvelt hangszere a pánsíp, amin szintén profi zenészként játszik.Talán kevesen tudják, de művészet iránti szeretet több területen is kiteljesedik hiszen verseket ír, fotózik és fest is kisebb-nagyobb sikerrel.
24 önálló lemezt adott ki az eddigi pályája során.
Legnagyobb kitüntetését 2014-ben kapta meg, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.
A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!
Fontos információ, hogy a Baradla-barlangban egész évben + 10 fok van, így érdemes rétegesen öltözni.
Jegyvásárlás
A jegyek már most elérhetők online a zenész hivatalos oldalán keresztül. Itt ki lehet választani a helyet is, ahonnan szeretnénk nézői lenni az előadásnak. Kedvezményes jegyek április 30-ig kaphatók. A nagy érdeklődésre való tekintettel érdemes már most beszerezni azokat.Megközelítés
A helyszínt legegyszerűbben autóval lehet megközelíteni Miskolc-Kazincbarcika felől. Parkolni a barlanggal szemközt lévő büfésornál van lehetőség az út bal oldalán.Az autóbuszok Kazincbarcika felől indulnak a településre és a Kossuth utcai megállótól még 10 perc séta a barlang bejárata.Árak
május 1. - július 27.
Belépő egységesen
12 900 Ft/fő
február 22. - április 30.
Belépő egységesen
10 900 Ft/fő