Varázserdő - Alsóörs

Bemutatkozás

Alsóörs számára a múlt és a jelen, illetve a kultúra nagy jelentősséggel bír, legújabb fejlesztésük is erre alapozva jött létre. A korábban vöröskő bányként működő területet 2000-ben rekultiválták, amikor a helyi Amfiteátrum kialakításra került.

Az elmúlt évben ezt is átalakították, felújították és fejlesztették, ezzel is biztosítva egy magas színvonalú planetáriumot, turisztikai látogatóközpontot, különleges színházi- és koncerthelyszínt, illetve mozit. Az Amfiteátrum csapatépítők, fesztiválok, színházi előadások és koncertek helyszínéül is szolgál. A Varázserdő lényege egy interaktív játék, melyet egy különleges környezet tesz egyedivé.

A vörös föld zöldellő fákkal, bokrokkal mesebeli hangulatot kölcsönöz a helynek, ahol egy 12 állomásos pályán kell átjutnia a versenyzőnek a feladatok megoldásával, miközben társa távolról nyújt neki segítséget tableten keresztül. A fogadóépület a játék központja, innen irányítja majd az egyik versenyző a másikat, amit az újonnan kiépített wifi hálózat tesz lehetővé, zökkenőmentessé.

A játék egyik fő célja, hogy a balatoni terület hagyományait, kultúráját megismertessék a résztvevőkkel, ezzel is továbbítva az itteni értékeket minden generáció számára. A kialakítás során fontos szempont volt az egyszerű megközelíthetőség, illetve a biztosított parkolás is, továbbá az aktívabb vendégek számára kerékpártárolók is kihelyezésre kerültek.

A Varázserdő természeti környezete teljesen egyedülálló, illetve a program kínálat is páratlan, a turizmus területén egy új színt, vonzerőt jelent, hiszen nem csak a környéken, de országos szinten se igazán találkozunk hasonlóval.

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Wifi
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 1.4 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Kültéri pálya

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 800 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2 km
  • Távolság buszmegállótól: 1.2 km