Vörsi Betlehem - Vörs

Bemutatkozás

2023-ban már 75. alkalommal vált látogathatóvá Európa legnagyobb templomi Betleheme. A 60 négyzetméteres Vörsi Betlehemet advent első vasárnapjától lehet megcsodálni a későbarokk stílusú Szent Márton Templomban. Egészen 2024. január 31-ig megtekinthető lesz, minden nap 10:00 és 16:00 óra között, december 24-én Szenteste pedig 10:00-12:00 óra között!


Vörsi Betlehem

A falu különleges látványossága 1948-ban kezdte meg történetét, helyi kezdeményezés hatására. Rendszerint 10 ember dolgozik az összeállításán, de nem ritka az sem, hogy a falusiak segítőkezet nyújtanak a munkában. A gipszet és az állati, illetve emberi figurákat leszámítva az egész Betlehem természetes anyagokból készül. 


Megközelítés

Amennyiben személyautóval keressük fel a települést, elég csak annyit írni a GPS-be, hogy "Vörs, Templom". Budapest irányából az M7-es autópályán lehet megközelíteni, a 175-ös lehajtó segítségével. Amint a faluba értünk, haladjunk a Kossuth Lajos utca mentén, majd a végén éles bal kanyar után az Alkotmány utcába érkezünk. Ezt az utat követve hamarosan feltűnik majd a láthatárom a templom tornya.

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
Zárva
szerda
Zárva
csütörtök
Zárva
péntek
Zárva
szombat
Zárva
vasárnap
Zárva
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 4.3 km
  • Beszélt nyelvek: magyar

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 7.3 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m