Esterházy Strand - Balatonfüred
9.4
158 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Balaton egyik frekventált üdülőhelyén, Balatonfüreden található az Esterházy Strand. Tengerpartot idéző vízpartja minden korosztály számára nagy népszerűségnek örvend, ugyanis a kisebbek is és a nagyobbak is megtalálják a maguknak megfelelő szolgáltatásokat. A strand gyönyörűen kialakított, virágokkal díszitett környezetben helyezkedik el.

Az Esterházy strand a 2023-es Kék Hullám Zászló strandminősítésen 5 csillagos zászlót kapott!


Vízpart

450 méteres partszakaszán északi fekvése miatt a víz itt hamar mélyül, azonban viszonylag nagy, homokos résszel is rendelkezik, mely a gyerekek számára kimondottan kedvező és biztonságos. Csodás parkosított zöldövezetben fekszik, fákkal, virágokkal illetve padokkal ellátva. A gyönyörű virágok és fák a pihentető és megnyugtató környezetet biztosítják.

A hatalmas fák adta árnyékban valamint a napellenzővel ellátott hintaágyakon lehetőség van a pihenésre, relaxációra, azonban a barnulni vágyóknak sincs okuk csüggedni, hiszen számos napsütötte hely található a parkosított részen, illetve a park mentén kialakított napozó stégeken is.


Szolgáltatások

A strand területén több szórakozási lehetőség is adott, mind felnőttek, mind gyerekek számára. A legkisebbek a pancsolás mellett a modern játszótér varázsában is elveszhetnek, valamint bekapcsolódhatnak az animációs programokba is.

A sport szerelmesei számára rendelkezésre áll a szezon minden napján a röplabda pálya, kajak és a vízi bicikli bérlésének lehetősége. A mozgássérültek is akadálymentes környezetben tudják élvezni a nyaralást. Akadálymentes mosdó, parkoló és vízbe emelő segíti napjaikat.


Medence

Az Esterházy strand területén egy minden korosztály számára kiváló medence is található. Egyik része egy kisebb, körülbelül 40-60 centiméter vízmélységgel, míg másik része 90-140 centiméter vízmélységgel rendelkezik. A medence hőfoka általában 26 °C fok, ám a nap sugara 4-6 °C fokkal még melegebbé teheti.

A medencéhez tartozik 1-1 élménycsúszda is, valamint masszírozó jellegű zuhany, csobogó és vízpezsegtető teszi kellemessé a hűsölést. A medence egyik legkedveltebb eleme a sodrófolyosó vagy a vízgomba.


Étkezési lehetőség

Akik a nap folyamán megéheznek a parton található számos büfé és étterem széles kínálata közül válogathatnak. A hagyományos balatoni ételek mellett természetesen a mindennapokban megszokott rántott hús, húsleves és tészta ételek is felszolgálásra kerülnek. Mindezek mellett balatoni palacsinta illetve széles választékkal rendelkező jégkrém elfogyasztása nélkül sem érdemes haza indulni.


Megközelítés

A part megközelítése rendkívül egyszerű, gyalogosan az Aranyhíd sétányról lefordulva el is érhető a strand. Az autóval érkezők a város keleti felén, az első lámpás kereszteződésnél balra fordulva, a Tagore sétány keleti végénél találhatják meg a strand bejáratát a parkolóval együtt.

Esterházy Strand értékelése 9.4 a lehetséges 10-ből, 158 hiteles vendégértékelés alapján.

9.4
Nagyon jó
158 értékelés alapján
  • 99% ajánlaná barátainak
  • Akár több napos program a látogatók szerint
  • Nyáron érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
7
"Nincsenek csúszdák!"
Kövesdi László Albert - középkorú pár (9 hónapja)
Debrecen
9
"Szépen rendben tartott, sok árnyékot adó fával. A víz lassan mélyül, ez nagyon jó, jól lehet strandolni, nem csak jó úszóknak."
Középkorú pár (10 hónapja)
Magyarország
10
"Gyönyörű,tiszta,rendezett,rengeteg virág van"
Baráti társaság (10 hónapja)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
09:00-18:00
kedd
09:00-18:00
szerda
09:00-18:00
csütörtök
09:00-18:00
péntek
09:00-18:00
szombat
09:00-18:00
vasárnap
09:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Egyszeri felnőtt belépő
2 250 Ft
Egyszeri, 4-14 éves gyermek belépő
1 400 Ft
Napi felnőtt belépő
2 650 Ft
Napi, 4-14 éves gyermek belépő
1 650 Ft
Nagy család belép (szülők, 4-14 éves gyermekek)
7 500 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • Wifi
  • ATM a közelben: 800 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát

Medencék

  • Gyermekmedence: 1 db

Strand tulajdonságai

  • Víz talaja: iszap
  • Part talaja: homok, fű
  • Vízpart: fokozatosan mélyülő
  • Partszakasz hossza: 500 m

Élmény szolgáltatások

  • Kajak
  • Vízibicikli
  • Röplabdapálya
  • Csúszda
  • Aquafitness

Helyszíni szolgáltatások

  • Napernyő bérelhető
  • Étkezési lehetőség: Büfé, étterem
  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Elsősegélynyújtó szolgálat
  • Strandholmi vásárlási lehetőség
  • Értékmegőrző: fizetős
  • Öltöző
  • Napozóágy bérelhető

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Medencejátékok
  • Animáció
  • Játszótér

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 300 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Parkoló helyek száma: 70 db
  • Ár: 440 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.9 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m