Gyertyaúsztatás Szentendrén 2024 - Szentendre
Bemutatkozás
Egyik ámulatból a másikba ejti látogatóit a Szentendrén megrendezett Gyertyaúsztatás, amelynek keretében lágy fények árasztják el a Duna felszínét. A páratlan látványosság ezidáig az Ister Napok részét képezte, 2024. július 20-án azonban önálló rendezvényként debütál.
21:30 – Gyertyaúsztatás a Dunán
22:00 – Táncház a Dunakorzón, közreműködik: Szalonna és bandája
A Gyertyaúsztatás és a hozzá kapcsolódó programok életkortól függetlenül mindenki számára ingyenesen látogathatóak. A Duna vizére eresztett mécseseket a korábbi években már megszokott módon a Postás Strandnál fogják kihalászni. Íly módon az esemény környezetszennyézés nélkül ünnepli Európa leghosszabb folyamát.
Gyerekkel is jó program, hiszen ilyen mesébe illő jelenettel nem is találkozhat máshol az ember Magyarországon. Mivel a rendezvény csak este veszi kezdetét, érdemes rászánni a napot Szentendre kincseinek felfedezésére. A Skanzent és a Retro Design Centert semmiképp sem szabad kihagyni, de a Fő téren tett séta is bakancslistás élménynek számít.
Szentendrét mindössze 30 perces autóút választja el a fővárostól, tehát a budapestiek is kényelmesen kiérhetnek a rendezvényre. A város megközelítése a 11-es úton lehetséges, ha pedig tömegközlekedéssel vágsz neki az útnak, ajánlott a Batthyányi térről induló HÉV járatot választani.
Gyertyaúsztatás Szentendrén 2023
Programok
20:00 – Szalonna és bandája koncert a Dunaparti Művelődési Ház udvarán21:30 – Gyertyaúsztatás a Dunán
22:00 – Táncház a Dunakorzón, közreműködik: Szalonna és bandája
Fontos tudnivalók
A Gyertyaúsztatás és a hozzá kapcsolódó programok életkortól függetlenül mindenki számára ingyenesen látogathatóak. A Duna vizére eresztett mécseseket a korábbi években már megszokott módon a Postás Strandnál fogják kihalászni. Íly módon az esemény környezetszennyézés nélkül ünnepli Európa leghosszabb folyamát.Gyerekkel is jó program, hiszen ilyen mesébe illő jelenettel nem is találkozhat máshol az ember Magyarországon. Mivel a rendezvény csak este veszi kezdetét, érdemes rászánni a napot Szentendre kincseinek felfedezésére. A Skanzent és a Retro Design Centert semmiképp sem szabad kihagyni, de a Fő téren tett séta is bakancslistás élménynek számít.
Megközelítés
Szentendrét mindössze 30 perces autóút választja el a fővárostól, tehát a budapestiek is kényelmesen kiérhetnek a rendezvényre. A város megközelítése a 11-es úton lehetséges, ha pedig tömegközlekedéssel vágsz neki az útnak, ajánlott a Batthyányi térről induló HÉV járatot választani.Árak
Egész évben
Belépés
Ingyenes