Huray Villák - Balatonfüred

Bemutatkozás

A híres, balatonfüredi Huray villák 2023-ban teljes felújításon estek át, melynek köszönhetően nem csak csodás látványt nyújtanak, de a helyi Tourinform Iroda és egy kiállítás is helyet kapott az épületegyüttesben. A fürdő egykori orvosának, Dr. Huray Istvánnak villái és kertjük mindig is szépen gondozottak voltak, azonban az idő vasfoga őket is megrágta, így a renoválás már szükségszerűvé vált.


Története

Dr. Huray István (Jókai Mór sógora) hosszú évtizedeken át gyógyított Balatonfüreden. 1875-től másodorvosként tevékenykedett dr. Orzovenszky Károly mellett, akinek halála után ő lett a hivatalos fürdőorvos. Hurayék a tihanyi apátságtól szereztek egy telket, majd pedig 1868-ban itt építették fel az első villájukat. Később ezt még két másik épület követte, így készült el a nagy villa, a kis villa és egy másik kis épület is a területen.

A kertben gyönyörű, dús fák álltak, amik szinte teljesen kitakarták az épületeket, azonban napjainkban ez már megváltozott és tökéletes rálátás nyílik a villa faszerkezetes tornácára.


Szolgáltatások

A nagy villában működik a turisztikai információs iroda és egy ajándékbolt, valamint természetesen vizesblokkok is kialakításra kerültek. A kisebbik villa akadálymentes földszintjén egy időszakos rendezvény és kiállítótér várja a látogatókat, ahol különböző kultuális eseményeket szerveznek. Az épülethez tartozó parkban lehetőségük nyílik a vendégnek egy kellemes sétát tenni, megpihenni, illetve időről időre színvonalas szabdtéri rendezvények is lebonyolításra kerülnek.


Megközelítés

A Huray Villák Balatonfüred központjában, a Vaszary Galéria közelében találhatók, könnyen megközelíthető helyen. Az autósok a környéken fizetős parkolót tudnak igénybe venni, a tömegközlekedők pedig mindössze 3 perc sétával eljuthatnak a legközelebbi buszmegállóhoz.

Nyitvatartás

hétfő
10:00-18:00
kedd
10:00-18:00
szerda
10:00-18:00
csütörtök
10:00-18:00
péntek
10:00-18:00
szombat
10:00-18:00
vasárnap
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • Állatbarát
  • Wifi
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • ATM a közelben: 500 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Telefontöltő állomás
  • Értékmegőrző
  • Ruhatár

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1 km
  • Távolság buszmegállótól: 200 m