Kolodko: Búvár és a kulcs miniszobor - Budapest
10
1 értékelés alapján

Bemutatkozás

Kolodko Mihály Búvár és a kulcs miniszobra a New York Palota közelében található. A piciny bronzfigura egy tűzcsap tetején ül, és őrzi a mellette lévő kulcsot, amely a New York Kávéházat nyitja.


Kolodko: Búvár és a kulcs miniszobor

1894. október 23-án nyílt meg a kávéház a New York Palota földszintjén. A monda szerint a nyitás napján egy újságíró, Molnár Ferenc a kávézó kulcsát a Dunába dobta azért, hogy az mindig nyitva álljon a vendégek előtt. Egy másik történet szerint a kávéházat 1927-ben nyitották meg újra egy felújítást követően. Molnár Ferenc ekkor is a Dunába dobta a kulcsot.

A New York Kávéház 2014-ben ünnepelte 120. születésnapját.  Az évforduló alkalmából a vezetőség a Dunába dobta a kulcsot, hogy minimum még 120 évig be tudjanak térni a vendégek egy kávéra. Ehhez a történethez kapcsolódik a búvár, aki megkereste a Dunába dobott kulcsot, elhozta magával és őrzi a tűzcsap tetején, hogy ne dobják többé a Dunába.
 

Lesd meg a budapesti Kolodko-szobrok teljes listáját! 

Kolodko: Búvár és a kulcs miniszobor értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 1 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
1 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Akár több napos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Serban csaba - egyéni utazó (2 éve)

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 100 m

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Fedett
  • Ár: 440 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 800 m
  • Távolság buszmegállótól: 100 m