Régi Posta Étterem - Debrecen
Bemutatkozás
Hagyományos ízek, bőséges adagok és több évszázadra visszanyúló történelmi utazás – lényegében ez a Régi Posta Étterem. Nem csoda, hogy a Magyar Turizmus Zrt. a legjobb 25 hazai kisvendéglő közé választotta, hiszen a szakértelmen túl buzgó vendégszeretet és utánozhatatlan atmoszféra is kíséri a bent töltött időt. Kapuja Debrecen szívében nyílik, közel a város főbb látványosságaihoz, így egy felfedezőtúra pihenőjeként is megállja a helyét.
Az étterem egy magyaros pincehelyiséggel és egy gyönyörű, mediterrán kicsengésű belső udvarral várja a betérőket. Kialakításából adódóan remek színteret biztosít magán és céges rendezvényeknek. A történelmi épület 80, míg a rendezvényterem 170 fő befogadására alkalmas.
Története
A vendéglőnek otthont adó falakat 1690-ben húzták fel, így Debrecen egyik legrégebbi épületéről van szó. Város- és helytörténeti szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír: itt lakott például Diószegi Sámuel, a település első postamestere. Leghíresebb vendége azonban XII. Károly svéd király volt, aki 1714 novemberében pihente ki a Fogadóban az út fáradalmait. Látogatásának emlékét egy Füredi Richárd által készített dombormű őrzi az utcai homlokzaton.
Konyha
Aki tradicionális, hazai ízekre vágyik, az jó helyen kopogtat. Boros László mesterszakács neve már önmagában garanciát jelent arra, hogy csakis minőségi, hazai alapanyagokból készült ételek kerülnek az asztalra. A gazdag levesválaszték mellett a szárnyasok, a halak, a sertés és a marha sem maradhat le az étlapról. Húsmentes fogásokat is szervíroznak, ráadásul minden tételt lehet kis adagban is kérni, csökkentett áron. Ha pedig a vendég nem tud állást foglalni egy főétel mellett, akkor ajánlott kipróbálni a 2, 4, és 6 személyes változatban kapható Postástálat.
Italok tekintetében is sokszínűségre lehet számítani. Az alkoholtartalmú kínálatot csapolt és palackozott sörök, nemes magyar pálinkák, röviditalok, illetve híres borvidékek palackjai teszik ki, de ezen kívül üdítők és kávék is kaphatók.
Megközelítés
Debrecen központjában, a mindig zsongó Piac utcától alig 150 méterre fekszik az étterem, a Széchenyi utca 6-os szám alatt. Villamossal a Városháza megállóig kell utazni, busszal pedig a Kistemplom megállónál javasolt leszállni. Az autóval érkező vendégek ingyenesen parkolhatják le járműveiket az udvaron.