Török udvar - Székesfehérvár
8.8
10 értékelés alapján

Bemutatkozás

Nem is olyan rég, valamivel több, mint 330 éve a török uralom alatt Székesfehérvár is török kézre került. A keleti nép és élet kulturális lenyomatát őrzi még a város, s a fehérváriak mindennapjaiba is beépültek a törökök közkedvelt helyszínei.

A 145 éves török hódoltság kevés emléke közül legjelentősebb annak a gőzfürdőnek a maradványa, mely itt került napvilágra. Güzeldzse Rüsztem budai pasa alapítványából építették a XVI. század közepe után, melynek romjait az 1980-as években tárták fel.

A közelmúltban látogathatóvá alakított régészeti emléken jól látható a hatszögletű fürdő alapfala, négy magánfürdőkamra és az egykori padlófűtés nyomai.

Török udvar értékelése 8.8 a lehetséges 10-ből, 10 hiteles vendégértékelés alapján.

8.8
10 értékelés alapján
  • 90% ajánlaná barátainak
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Szélig Gabriella - baráti társaság (1 éve)
Budapest
7
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Csonka László János - egyéni utazó (1 éve)
6
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
06:00-22:00
kedd
06:00-22:00
szerda
06:00-22:00
csütörtök
06:00-22:00
péntek
06:00-22:00
szombat
06:00-22:00
vasárnap
06:00-22:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 400 m
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 600 m
  • Parkoló jellege: Fedett

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.9 km
  • Távolság buszmegállótól: 500 m